.

Hogy milyen valójában a mi Keszthelyünk

az ebből a műből sem fog kiderülni, hiszen szándékoltan a teljesség igénye nélkül készült, de irányultságában azért mégis csak a teljesség felé tart. Egy klasszikus önismereti játék négy szempontból közelíti meg a személy valóságát. Azt hiszed, hogy ilyennek látnak, azt szeretnéd, hogy ilyennek lássanak, valójában ilyennek látnak, és te ilyen vagy. Ebben a hajtogatóban hét keszthelyi lakos sajátos stílusa, lelkialkata szerint örökíti meg azt a hetven helyet, házat, fát, eseményt, ami számára ezt a várost szerethetővé teszi, vagy amelyben megragadhatónak érzi a város keszthelyességét.


A nagy Keszthely képnek csak egy kis része ez az alkotás, ugyanakkor épp befejezetlenségével és töredékességével többeket megindíthat a város önmagára eszmélésének véget nem érő folyamatában.

Minden hely egy történet...

  • Összes
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Összes
  • Összes
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Fenyves allé
Keszthely leghosszabb sétaútja, a 6 km-es Fenyves allé a város nyugati felén húzódik egészen Fenékpusztáig. Végigjárhatjuk bármelyik évszakban, de egy bizonyos: nem leszünk egyedül, mert ...
Megnézem →
Déli üdülőtelep
A Pusztafenék alsói kubista Völgyzugoly. Déli part a köbgyökön. Mert akkor jó ötletnek tűnt és hát annak tűnik még ma is. Anya itt főzi bikiniben ...
Megnézem →
Helikon strand
A legmélyebb iszap, a legtöbb kagyló. A Helikon strand nem a legnépszerűbb strand a városban, de bizonyos dolgokban lehetetlen versenyezni vele. Például pont azzal, hogy ...
Megnézem →
300 éves kocsányos tölgyfa
Csuda tudja, még az is lehet, hogy tényleg olyan öreg. Az egykori part közeli liget-erdők utolsó nagy öregje. Népies nevén mocsári tölgy, így kifejezve, mennyire ...
Megnézem →
Római utca 36. szám alatti ház
A skandináv rokokó újminimalizmus magyarországi apostola itt él Keszthelyen, és már régen elveszítette körzőjét. A Római utcai háza egy átépített „Kádár kocka”. Talán így lenne ...
Megnézem →
Éneklők (Égrenézők)
Tar István szobra,1967 A nekem csak Napozó lányok, a bővérű agrárius egyetemi folklórban a kollégium két utolsó szűz lányaként szerepel. A széplelkű köztérkép.hu szerint ők ...
Megnézem →
  • Válassz egy témát
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Válassz egy témát
  • Válassz egy témát
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand
Ha valaki a Halászcsárda után Fenékpusztának indul, akkor hamar megérkezik az egykori Déli szabadstrandhoz, ami manapság kutyás strandként üzemel. Koevolucionált világunkban a kutya is minimum ...
Megnézem →

Igy készül
a......

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged.

Lépjen velünk kapcsolatba:

kapcsolati