Szerző:

A Kossuth utca 35. ólomüveg ablakai

Gilgames óta világos, hogy a sör az emberi civilizáció egyik legfontosabb terméke, sőt megbízható ivóvíz híján sokáig egyenesen alapfeltétele volt. Ezért büszkék lehetünk rá, hogy városunkban 1978 óta, mikor megnyílt a Hungária Gösser Étterem, L. Szabó Erzsébet üvegművésznek köszönhetően ólomüveg portálablakokon is tündökölhet a Mura menti szén- és acélipari stájer város Göss nevű részének aranyló nedűje. A nyolc ablakon egy márkázott korsó habzó sör mellett Keszthely rendszerváltás előtti címere, egy páncélos lovag lóháton, illetve Leoben híres templomai és házai, valamint tornyai láthatók. Az épület maga is komoly históriájú, hisz a város központjánál áll már legalább a XIX. század közepe óta. Egykor Korona szálloda néven futott, majd Hungária szálló lett, 1932-ben a Balatoni Íróhét során megfordul benne még József Attila is, 1944-ben a Harmadik Birodalom tisztjei lakták, aztán kommunista (MDP) pártszékház lett, majd ugye a “Hungi”, aminek kerthelyiségében egy egész keszthelyi generáció hörpölte át az aranykort, hogy a 2000-es évekre csődbe ment vendéglátósdi után most épp drogériaként létezzen.

Helyszín: 8360 Keszthely, Kossuth L. utca 35.

Szerzők:

Témák:

Ajánlott tartalmak:

A Kossuth utca 35. ólomüveg ablakai
Gilgames óta világos, hogy a sör az emberi civilizáció egyik legfontosabb terméke, sőt megbízható ivóvíz híján sokáig egyenesen alapfeltétele volt. Ezért büszkék lehetünk rá, hogy ...
Részletek →
Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand
Ha valaki a Halászcsárda után Fenékpusztának indul, akkor hamar megérkezik az egykori Déli szabadstrandhoz, ami manapság kutyás strandként üzemel. Koevolucionált világunkban a kutya is minimum ...
Részletek →

Címkék:

Lépjen velünk kapcsolatba:

kapcsolati