A nagytemplom, kevés korabeli, kor-szerű épületünk egyike. Amikor az idő még nem kergette saját farkát, hisz jól tudta, beteljesedett. Amikor a küldetéstudatos korszellem még nem űzte az emberi történést valami eleve reménytelen jövő felé. Amikor az izzadságszagú historicizmus nem hazudott gúzsba kötő mítoszokat. Na, akkor az egyetemes létezésben megépült a templomunk. Középkori freskótöredékei a legnagyobbak kishazánkban, a korabeli sienai mesterek stílusát tükrözik. Sajnos a közelmúlt hegesztettzártszelvény-vetítővásznas nyomorúsága is beette magát a szentély légterébe, de még ezzel a bibircsókkal is szép a Miasszonyunk. A főtéri templom torony nélkül méltóságteljesen eltöltött vagy fél évezredet, de a XIX. század addig ügyeskedett, míg oda nem biggyesztett elé egy ormótlan neogót hasábot. Korábban tehát egy jókora tűzfal nézett a tér felé, aminek úgy teljesen más, középkoriasabb hangulatot kölcsönzött. A templom egyik fő ékessége a jó öt méter átmérőjű gótikus rózsaablak, ami eredetileg a tűzfal közepén engedte át a lenyugvó nap sugarait az oltárra, egy afféle korai műemlékvédelmi megoldásnak hála átkerült az új toronyra.
Helyszín: 8360 Keszthely, Fő tér 5.