.

Hogy milyen valójában a mi Keszthelyünk

az ebből a műből sem fog kiderülni, hiszen szándékoltan a teljesség igénye nélkül készült, de irányultságában azért mégis csak a teljesség felé tart. Egy klasszikus önismereti játék négy szempontból közelíti meg a személy valóságát. Azt hiszed, hogy ilyennek látnak, azt szeretnéd, hogy ilyennek lássanak, valójában ilyennek látnak, és te ilyen vagy. Ebben a hajtogatóban hét keszthelyi lakos sajátos stílusa, lelkialkata szerint örökíti meg azt a hetven helyet, házat, fát, eseményt, ami számára ezt a várost szerethetővé teszi, vagy amelyben megragadhatónak érzi a város keszthelyességét.


A nagy Keszthely képnek csak egy kis része ez az alkotás, ugyanakkor épp befejezetlenségével és töredékességével többeket megindíthat a város önmagára eszmélésének véget nem érő folyamatában.

Minden hely egy történet...

  • Összes
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Összes
  • Összes
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Pajti
Kicsit fiatalos, kicsit trendi, de a miénk. A bisztrókultúra helyi szárnypróbálgatása. A srácok elhitték, hogy Keszthelyig is lecsorgott a székesfővárosi jólétből. Elhitték, hogy itt is ...
Megnézem →
Balaton Színház
Schrammel Imre domborművének részlete, 2004 Amilyen izgalmas az épület története, olyan színes a programkínálata. A város első mozija, az Uránia 1910 után épült, szecessziós stílusban. ...
Megnézem →
Goldmark Károly Művelődési Központ
Keszthely művelődési központja a korábbi városháza épületében működik. Nyugatról pont nekifut a Városház utca, ez is tanúskodik a régi funkcióról. Mivel nemrég lebontották a vele ...
Megnézem →
Dick Turpin’s Pub
A Dick Turpin’s olyan hely, hogy egy téli este ki kéne onnan zavarni a tiniket meg az egyetemistákat, mindent bevonni egy szép, erős, konzerváló lakkréteggel, ...
Megnézem →
Pálma Cukrászda
Kelet-Európa, vagy Kelet-Közép Európa. Elvágyódás sosem-volt, idétlen helyekre. LCD monitor és leszigetelt panellakás. Kelet-Európa, vagy Kelet-Közép-Európa. A nappali sarkába benyomorított árva bárpult márkás italokkal. A ...
Megnézem →
Pampetrics Keszthely
Pampetrics-borkereskedés
Egy városnak sokféle fóruma lehet. Lehet ez egy tér, ami tele van remek helyekkel, a történelem bulicíme, ahova hagyományosan összpontosulnak a tankok meg a röplapok. ...
Megnézem →
  • Válassz egy témát
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Válassz egy témát
  • Válassz egy témát
  • Balatonpart
  • Belváros
  • Fák
  • Házak
  • Intézmények
  • Közösségi terek
  • Múzeumok
  • Szobrok és domborművek
  • Szolgáltatók
  • Vendéglátóhelyek
Helikon strand
A legmélyebb iszap, a legtöbb kagyló. A Helikon strand nem a legnépszerűbb strand a városban, de bizonyos dolgokban lehetetlen versenyezni vele. Például pont azzal, hogy ...
Megnézem →

Igy készül
a......

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged.

Lépjen velünk kapcsolatba:

kapcsolati