Marton László szobra, 1960
Ezek a nőszobrok egy ’családból’ való lények – mit láttak, mit nem – kővé váltak.
A mozdulatlan idő, az örök szépség egy-egy mozzanatai, az érzékiség feletti elmúlás döbbenete, a Reményhez fűzött álmaink ők.
És alig vesszük észre, hogy Ők mindig itt vannak, és látnak bennünket, hacsak fel nem nézünk a magasba, ahonnét jó esetben visszatükröződik a végtelent fürkésző tekintetük.
A történelem – sajnos – elsősorban a férfiakról szól, de a férfiak élete róluk: a nőkről, a nőtestvéreikről, a szerelmeikről, az asszonyaikról, a lányaikról, az anyákról, és a nagymamákról. Nélkülük, kövön innen és túl, semmik volnánk. Minden gyarlóságunk ellenére ők itt vannak velünk, a végtelenbe néznek, várnak és itt maradnak, vagy a háttérből óvó tekintetükkel vigyáznak bennünket: a parton, a vasúton, a körforgalomban.
Helyszín: Városi strand, N 46.7576 E 17.2533
